Tessék:
http://indafoto.hu/sm33/faklya/page/1
Nem nyilvános album, majd letörlöm, ha megnézegetted.
Ami a vágást illeti, azt írtam föntebb is, hogy úgy szerintem is jó volna a lenti vágás, ha föntről is vágunk: ez volt az alap hozzászólásom. De nekem tetszik így eredetiben is. Mindenesetre egyetértek, szerintem jó az, hogy kinek így tetszik, kinek úgy, még jó, hogy mindannyiunknak kicsit más az ízlése, ez teszi színesebbé a világot. És a hibrid fényvillamos. :-)
Sm33!
Én túlságosan vizuális vagyok.
Mi lenne, ha inkább megmutatnád, mármint feltennéd megmutatni nekünk.
Ha már úgy is kipróbáltad, akkor muta.
Én mindenesetre veszek egy kis dinamót.
Most látom csak a kialakult polémiát a vágásról.
Én most kipróbáltam PS-ban, 16:9-es vágással a tetejéből egy kicsit, az aljánól a fénycsíkig, és a baloldalából a kihajtott spaletta széléig. Nekem úgy sokkal jobban bejön.
Természetesen mindenkinek, minden másképp jön be :) és ez így van jól.
Semmi gond!
Miközben futok, a kezemmel tekerek egy kis dinamót.
Mindig környezetbarát fényvillamos akartam lenni!
Más hibrid autóra gyűjt, én meg majd hibrid fényvillamosként rohanok az éjszakában a város utcáin, tele égőkkel, egy kis dinamóval a kezemben!
Ffferko!
Vagy inkább amíg exitálok mi? (a röhögéstől)
:-))))))))))))
A másik kérdés az áramforrás megoldása.
Vagy tehetnél rám égőket, és én végigfutok ebben a kanyarban, amíg exponálsz! :-D
Esetleg csengethetek is közben, nehogy valaki ne higgye el, hogy én vagyok a fényvillamos. :-D
Talán másik képet kéne készítenem, máshol, más autóval.
Legjobb lenne ha égőket tennék rá, akkor lehetne nekem is fényvillamos helyett fényautó.
És azzal addig lehet próbálkozni amíg ki nem dőlök, vagy ki nem fogy a benzin. :-((
Rolling!
Már kiretusáltam a cölöpöt, igaz átlóba nem tettem a csíkot.
Csak még nem töltöttem fel.
Akkor ezt ki kéne törölnöm.
Nagyon szuper!
Jól látja sm33,sőt a korlát is eltűnne.Itt,az Inda szerkesztés-n lehet vágni.A kedvencelésed marad.
Hű, ez nagyon jól sikerült! Épp így jó, ahogy van.
Szerintem ne hallgass rá, nem szabad az aljából vágni. :-)
Ha a kolléga nem mondja, én észre sem vettem volna az oszlopot, a fények annyira dominánsak a képen. Ellenben ha nem ezek lennének az arányok, akkor a kép súlypontja teljesen eltolódna lefelé, és totálisan lefelé billenne a fotó. Így egészen pontosan egyensúlyban van a kép, nem értem, miért kéne a fénycsíknak pont a sarokban kifutnia. Ha az aljából vágnánk, akkor a tetejéből is vágni kéne ahhoz, hogy ne boruljon fel a kép, és akkor már tökéletesen elszaródna az egész - hogy ezzel a szakkifejezéssel éljek.
Így tökéletes! Szép munka! :-)
Engem az zavart mikor megtettem, hogy a szemem folyton elsiklott, nem a fénycsíkokon állt meg elsőre.
Így aztán hagytam.
Nagyon jó hosszú záridős fotó.
( Én az aljából vágnék egy cseppet, hogy a cölöpcsúcs eltűnjön valamint akkor a fénycsík pont átlóba futna ki.)