Igy igaz, Mari:((

Jó bizony, ha aggódnak az emberért!!!

Szerencsés vagy!!

És nagyon magadhoz kell szorítani, hogy így van!:)))

A történet sajna a mai életünk kicsiben!:(

:)

...mert aggódnak érted és szeretnek. Jó ez így! :-)

Én is örültem! Mikor elmeséltem itthon, még le is lettem

tolva, hogy miért nem mondtam, hogy el akarok menni!

Nagyon nehéz elviselni őket, hiszen nem tudnak megfelelően mosakodni és az szaglik is...

...de ez akkor is borzasztó, hogy embereknek így kelljen élni.

A kilátástalan, megalázott helyzetük miatt gonoszakká is válnak. Nem csodálkozom ezen, csak ha lehet, jó messzire kerülöm őket én is.

Kár, hogy segíteni nem tudok...

Örülök, hogy épp bőrrel megúsztad a velük való találkozást!

De tény, hogy nekik is kell lakni valahol. Sajnos egyre

többen vannak.

Az is szomorú, hogy a táborokat iszonyú sok szemét

veszi körül, sokszor onnan tudom, hogy arra nem sza-

bad menni. Ősszel jártam úgy, hogy a közeli erdős-

patakos részre mentem fotózni (egyedül, ebéd után)

és letámadott egy pár, hogy mit fotózgatom az ő helyü-

ket. Nem akarták elhinni, hogy normális ember bemegy

az erdőbe falevelet, terméseket, kacsákat fotózni.

Elkezdték, hogy ők már többször láttak a férjemmel,

(sosem jött velem senki) erre leselkedni meg ilyenek...

Úgy felhúztam magam, hogy na! Már biztos, hogy egye-

dül többet nem megyek...

Szekszárdon az ilyen "táborokat" messzire kergette a hatóság.

Szomorú.

Igen:(( A zászlóra figyeltem fel...Jó messziről fotóztam.

Képzeld el, az erdőkben egy csomó helyen láttam hasonló

hajlékokat. A Te kulipintyód ehhez képest palota! Én piron-

kodtam, hogy ilyet kell látnom...

.....hajlék a fa alatt?