Köszi szépen! :-)
hangulatos gratula!!
Egy picit minden képhez hozzá kell nyúlni, de az nem is szerkesztés, inkább csak minőségjavítás. Általában kontrasztot rakok a képeimre, ha nagyon vakító rajta a fehér, akkor leveszem a csúcsfényt, ha szükséges, akkor élesítem a fotót, esetleg vágok (amit úúúútálok, de ha mondjuk belelóg valami oda nem való, amit csak itthon veszek észre, akkor lenyisszantom), de ennél jobban nem igazán szoktam babrálni őket.
Még az előfordul, mint pl. ennek a képnek az esetében is, hogy színes képből csinálok szépiát, vagy fekete-fehéret.
Folyt köv: vagy a nagyon régi képet felújítani.
Értem. Azt hiszem sokan így vannak vele, nemigen szeretnek az eredeti képhez hozzányúlni, átszerkeszteni. Igazat adok ebben.
Egyáltalán nem haragudtam meg :-)
Nem szeretem agyonszerkeszteni a képeimet, legfeljebb csak a színekkel, árnyalatokkal, kontraszttal játszom, de előfordul, hogy még azzal sem.
Megcsinálhattam volna a Photo Filtre-ben úgy ezt a fotót, mintha régi kép lenne, ahogy te is mondtad, vonalakkal, törésekkel, stb., de az már szerintem túlzás lett volna.
A szépiát nagyon szeretem használni, szerintem ilyen ódon városban, mint London, van is létjogosultsága.
Ez a kép tudod, h miért tetszik? Azért, mert kivetted belőle a természetes színeket, és így 1 nagyon régi, megfakult fotót ad. Mondjuk még, lehetett volna 1 kicsit dolgozni rajta, h szerkesztéssel teszel, apró fekete, vagy fehér pontokat, vonalakat, és akkor tényleg úgy nézne ki a kép, mintha időtálló lenne. És akkor nem látszana, h digitálisan lett lefotózva. Remélem, nem haragudtál meg rám, h ezt írtam. Ez csak 1 tipp volt! De így is nagyon tetszik a fotód! Ezért szivecskéztem!
Bentley Mark VI :-)