Ahogy írod anna, nagyon jók voltak ezek a programok. Szerintem sem volt versengés, hanem kis agytorna, látásmód, ki hogy lát egy-egy témát. Hiányzik, és éppen ezért csatlakoztam a fb-on olyan csoporthoz, ahol ez megvalósul. Az idő is közrejátszik, no meg a "fotós tudományunk" is, ha visszanézzük régi fotóinkat ma már másképp csinálnánk. :)))
Jól beszélsz nevetnijo! Heti, havi programok voltak, csak azért, hogy megmozgassanak minket. Egyik héten cseresznyevirágzás volt a téma, máskor kondenzcsík, mindig valami, aminek nem is versengés volt a célja, csupán egy téma feldobása.
Volt verseny is, melyben kezdő indásként a WorldPressphoto előszobájának számító Civilexpo2010 pályázaton ez a képem kiállításra került 70 fotó társaságában.
Ma már másképp komponálnám ezt a képet, mely abban az időben készült, amikor még nem a szívecske volt az Isten. (2803 látogató, 11 katt)
anna, remélem nem ütötted meg magad.
Ha igen, akkor is megérte!
Elolvasva a hozzászólásaitokat nagyon jókat derültem, feldobtátok a délutánomat! :) Mindenben egyetértek veletek, sajnos ez van. Az a legnagyobb baj, hogy nincs gazdája az indafotónak. Tengünk, lengünk a hálón, aki jön, jön, aki nem, nem. Régen voltak kisebb kihívások, fotókat átdolgozni, fotópályázat... Ilyen volt pl. egy neves fotós képéről remake-t készíteni. A díj pedig, a Kogart Ház kiállítását lehetett megnézni ingyen. Ezt a pályázatot tacsifoto nyerte:
Ő Pécsről nem vállalta a felutazást és nekem adta a nyereményét.(én is pályáztam) :) Így volt szerencsém látni az Analóg kiállítást. :)
Karolina for President!!!!!
fülekibácsi: :-D
Somogyi Erzsébet:árnyekra vetődtem
Hermi: vidd csak nyugodtan! Nyilván nem töltesz a babucival 24 órát, gyárthatsz pixekeket jócskán....bár a virágzó fákról már lemaradtál :-)
Nagy Karolina: A jó kormanyfő ismerete, zsebre ..szott kéz, nagy has.
Ez utóbbihoz, lehet hogy teherbe kell esned :-) :-)
Nagy Karolina: Feldobtam a labdát, Te pedig a hangulatomat!
Karolina, csak nem?
Milyen terveid vannak!
anna, így látni, milyen tökéletes az árnyék a fotódon, hogy megmutattad ezt a képet is.
Anna: vigasztaljon, hogy a fa, virág, bokor közelében sincs mindig szobor :-D
Igen, erről beszéltem én is! Mostanában ami nem annyira közérdeklődésre számítható, vagy csak nekem sokat jelentő fotókat fel sem rakok... Még azt sem döntöttem el, hogy a legközelebbi utamra csokiországba egyáltalán viszek-e gépet, hiszen ismét csak inkább bébiszitter leszek, a család meg nálam tabu a közösségi oldalon:-)
Hiánypótlás :-D "...Nem véletlenül töltenek fel rutinos társaink (és mostmár én is) naponta csak 4 fotót,hiszen a lánckedvelő a többit nem is nézi.:-) :-)"
Anna: Lehet, hogy nem leszek most népszerű, de el kell árulnom valamit... Amikor megnézem a frissen feltöltött fotókat és kiderül, hogy 20 db kép került fel, néha én is nagyokat sóhajtok... Nem véletlen, hogy ha az ilyen nagyobb "adagokat" végignézzük, néhányat sokan láttak, esetleg még hozzá is szóltak egyhez, de a többi csak automatikus szívecske, vagy még az sem. Nagy dolog a türelem, a mások munkájának elismerése, az együtt örülés! Mindenki rohan, nincs idő hirtelen ennyi fotó rendes megnézésére, aztán később meg el is marad a bepótlása. De az is igaz, hogy gyakran nagyon rosszul (pl. homályos, színhibás) fotókat is szívecskéznek, mert ki sem nyitják, kicsiben meg annyira nem látszik. Arról nem is beszélve, hogy a szívecske jelzi, igen, jártunk itt, az udvariasság letudva...
Hermi:Elárulom neked a mefigyelésemet! Hosszú évekig nem tudtam, miért van, hogy az egy idejűleg feltöltött bizonyos fotóim nézettsége, kedvencelése jelentősen eltér a többitől, minőségtől függetlenül....de akkor még más módon böngésztem.
Aztán véletlenül rámentem az indafoto.hu oldalra....ott megtapasztaltam, hogy ha több kép jelenik meg, a +jel előttiek kapnak kedvencelést, az elsőként látható pedig hozzászólást is! Hiszen az méreténél fogva nagyobb, rákattintunk, oszt annyi. Látta az indás, hogy láttuk, szertjük őt, huuu, de ügyes a társunk. Nem véletlenül töltenek fel rutinos társaink (és mostmár én is) hiszen a lánckedvelő a többit nem is nézi.:-) :-) Tudom ezek népszerűtlen sorok, de miért helyeskedjek, ha ezek a valós tapasztalataim!Lehet magyarázni, de megmagyarázni nem, hogy egy bárki által frissen feltött fotó adataiból látszik, hogy még csak 4 fő nyitotta meg, de már 8 kedvencelés van rajta!!Megnyitás nélkül kattintva jeleztük, hogy itt vagyunk drágám....
Anna: Néha én is elcsodálkozom rajta, hogy olyan fotóim kapnak sok szívecskét, amit csak "tölteléknek" raktam fel, ami meg valami különlegeset mutat, azt meg nem nagyon nyitják meg. Különbözőek az emberek, másképp látjuk a világot. Néha talán fásultak is vagyunk ahhoz, hogy szóljunk is valamit...
Hol van, hogy én legyek 16., vagy 20. ?
Anna: akkor azóta rekord született, már 19-en vagyunk szívecskével a fotódnál!:-DD
Köszönöm nevetnijo!
Hermi: Láttad a 4 évvel ezelőtti ujj közeli fotómat, amit ma egyik legjobb kattintásomnak tartom.
...és képzeld, már 15 látogatónak is tetszett :-D :-D
Szuper!
Igazi úri kávéscsésze tartó ujj:)