A laktanya névadója...
"A honvédelmi tárca vezetése a honvédség alakulatainak és laktanyáinak részben már befejeződött, részben pedig még folyamatban lévő névváltoztatásainál, illetve az új névadományozásoknál pont azt a kizárólagosságot szerette volna és szeretné elkerülni, ami az 1945–1990 közötti gyakorlatra volt jellemző, a kommunista ideológia "a múltat végképp eltörölni” szlogenjének értelmében. A jelenlegi laktanyanév megváltoztatása mindenképpen indokolt, hiszen Petőfi Sándort ugyan nemzetünk legnagyobbjai között tartjuk számon, amíg csak magyar ember él a földön, de a szabadságharc lánglelkű költőjének katonai vonatkozásai kifejezetten gyengék. "
Ja, Petőfi katonai vonatkozásai annyira gyengék, hogy az életét adta a hazájáért, elvileg csatában esett el. Kérdem én: Mária Terézia melyik csatában harcolt?