...micsoda, hogy kettő, talán tizenkettő! :-)))

Több szerénységet kérek a lövészetet illetően!...mivel valójában a 2 induló közül utolsó előtti voltál :-)))

...jaj! A mosolykáim lemaradtak! :-)))

Nem is fáztam soha, az egyszer bizonyos, mivel fűtött a fiatalság heve és a soha nem múló hazaszeretet!

...hát igen nekem még volt szerencsém megtapasztalni a brigád élet finom, felejthetetlen báját. Közös kirándulások, a srácoknak foci meccsek ( a Posztó pályán ) és ne vedd dicsekvésnek, de én a magam részéről, még likőröskészletet is nyertem az első helyezésemmel a lövészeten (női kategóriában)! ...és az ételre visszatérve, valóban, a vállalati kaja számomra igenis változatos és ízletes volt, még a viaszosvászon asztalterítő illata is előjön olykor, ha rágondolok, na meg az alumínium kanál.....időutazás!!!!

Volt megfelelő minőségű, mennyiségű, megfizethető étele a dolgozónak, közben tudott néhány szót váltani kollégáival, akik barátai is voltak egyben.

A Posztógyár utcán soha nem fázhattál, mert didergés esetén csak leakasztottál a szegről egy jó meleg kabit....

Kérlek szépen én magam is ezen az utcán (Posztógyár utca) jöttem végig nap, mint nap munka végeztével. Ha tudnád, micsoda élet folyt itt, ezek a bódék végestelen végig, kínálták a jobbnál jobb falatokat. Volt itt házias kifőzde, lángossütő (talán éppen ez is az volt), kis közért és persze számtalan italmérés.

Ez a "pad" egy korhű talponálló pult egy szeglete, amit láthatólag már megpróbáltak volna nemesebb célra értékesíteni.

Milyen igaz a mondás, hogy az éhes ember a vas szöget is megeszi....a büfés lassúsága miatt olykor a pad látta kárát :-)

Sajnos a hajdan sok tízezer itt dolgozó közül bizonyára találkozhatunk az utcán tengődő nehéz sorsú emberekkel, akár a Boráros téren is :-(