..meglehet, bár inkább egy ötvenhatos emlékező jelölhette meg ezzel az apró villantással a múlt idő eme szemtanúját.

...bár az vagyok én is, igen szemtanú, ugyanis Édesapám nagynénje itt lakott az Üllői úton és mikorra végre kissé elcsendesedett a város a puskaropogástól mi ennivaló vittünk neki. Emlékeim tiszták és élesek (végül is már éppen hogy elmúltam nyolc éves, szóval az Üllői út tele volt szétlőtt tankokkal, emberi tetemekkel, volt szegény katona akit a saját katonatársa lánctalpai alatt végezte (meglehetősen szörnyű látvány volt),a laktanya oldalában legtöbbjük már mésszel volt leöntve, mi az út közepén mentünk végig szaporán, oly módon, hogy egy, a laktanya ablakán kihajoló katona kísért minket géppisztolyával. Érdekes, hogy így visszatekintve, nem éreztem gyerek fejjel semmiféle borzongást vagy félelmet. Ezek szerint mindent meglehet szokni. Arra is emlékszem, amikor a körteret lőtték, az egész bagázs leköltözött a házunk pincéjébe, pontosabban az ÁBC raktárhelyiségébe, mi gyerekek roppantul élveztük, míg az ágyúk hangja és a puskarobogás mindent elnyomott, én magam egy halom doboz tetején ugrálva kiabáltam "végre egy kis izgulékonyság"...szóval emlékem van bőven, de nem untatlak vele tovább...

Ahol még számított az Április 4.