:-))

:-DD

Ha odáig jutna a világ, akkor már a gondolat sem lenne biztonságban, vagy be is tiltanák...:-((

Ki tudja? Most már "bevallottam"!

Hűűű, Béla!!! Ezek az igazán pazar emlékek!! Ezt senki nem veheti el tőled, de meg sem adóztathatják!:-D

Elizabeth Taylor és Richard Burton után valóban a "térdig" süppedős szőnyeg maradt meg bennem leginkább. :-)

:-)) Elhiszem, az ilyen élmények kitörölhetetlenek maradnak!:-))

Akkor még csak éppen hogy 18 éves multam és egy 3 órás műsort nézhettem meg - felejthetetlen előadásban.

Ezek vissza nem hozható élmények, amelyekből valóban a természetes helyen megélt lehet a legszebb!

New Yorkban felléptél, vagy néző voltál??

Ezt semmivel nem lehet összehasonlítani! 1965-ben a Radio City Music Hall-ban (New York City) léptem ilyen (mű) szőnyegre és azt hittem, hogy ezt az érzést sosem tudom elfelejteni. Elfelejteni nem tudtam, de a természetes "süppedés" sokkal jobban megnyerte a tetszésemet! :-)

Nem mondom, hogy irigyellek az érzésért (pedig de!), biztosan a szép emlékeid közé sorolod ezeket a kirándulásokat is!:-))

Mintha vastag perzsaszőnyegen jártam volna úgy süppedt alattam a zúzmós-virágos talaj. Fantasztikus érzés szőnyegen járni a természetben! :-)

Csudajó fotó!