Pontosan, ezért írtam meghurcolt civilekről.

Ha meg segítek valakinek, és azt nekem kifizetik, akkor már nem én segítettem...

A nemzet gázszerelője (tudomásom szerint) két budapesti szállodáját megnyitotta, de (Ő bezzeg) kap ezért állami támogatást. A segélyszolgálatok meg megaláztatást, listázást és házkutatást nyernek.

Ugyanez a kérdés vetődött fel bennem is. Ha már kurmányzati segítségről még csak nem is hallok, naivan arra a hírre várok, hogy nemzetünk milliárdos gázszerelője mikor ajánlja fel szállodai szobáinak csak egy töredékét a menekültek részére, vagy valamelyik csilliárdos, urizáló közjogi méltatlanság mikor visz legalább egy szelet kenyeret. De ilyesmiről nincs hír, attól tartok nem is lesz. "Csak" a sokszor meghurcolt civileket látom mindenhol, és barátaimmal, rokonaimmal keressük a lehetőséget, hogy erőnkhöz mérten segithessünk, például utalással. Még szerencse, hogy vannak kisembetek...

Ez csodálatos. De (eddig) több napos önkéntes tolmácskodásom alatt a bámészkodó és röhögcsélő készenléti rendőrök meg a tüzvédelmi előírásokkal az önkéntesekkel kötözködő kétajtós szekrény méretű katasztrófa védelmiseken kívül más állami jelenléttel nem találkoztam. Kicsit persze értem, mert szeretett vezetőnk most Debrecenben védi a békét, külügyminiszterünk meg otthon tisztogatja a megtisztelő szovjet kitüntetését. Mindenre nem lehet idejük.

Lányomnak és nekem biciklink van, így kormányunk is.

Két napig segítettük Zóját, aki Lvovból Milánóba tartva egy éjszakát töltött lányomnál. A Keletiből önkéntes transzfer hozta, Kelenföld állomásra én vittem a csomagjait.

A kormány segíti a menekülteket. Ha valaki megtalálja őket a képen, kérem jelezze.