Ez így van!
...nem bírnék elviselni egy busznyi vénembert :-D
Látom, amint a hajókról kivánszorognak, vagy éppen próbálnak felszállni a buszukra.
Mindig egyénileg utazunk. Fontos a szabadság. Igaz, így elég sokat kell szervezni, de élvezzük, és cserébe rengeteget kapunk.
Főleg, ha egyénileg utaztál. ...bár a csoportok esetén is szükséges, mert rohanós tempóban csak percek jutnak egy-egy helyszínre.
Látom a városban, hogy történik.
Én még sosem voltam csoporttal, bár csak Európában jártam, a világvégén még/már nem...
Szívesen. Egy út előtt fel szoktam készülni a látnivalókból, a véletlenül találtaknak meg itthon utánaolvasok.
Köszi!Jó sok mindent tudsz a szentről, egy kicsit most már én is.
Anna: jól rátapintottál a lényegre. :-D Valóban hiányzik a jobb csuklója, miután alig egy nappal a szobor felszentelése után egy hatalmas fa rádőlt, és letörte a végtagot. Ez azért is érdekes, mert amikor a pápa 1614-ben szentté avatta Ferencet, nagyjából ugyanott választották le a jobb kezét, amellyel életében az áldást osztotta. Az ereklyét egy jezsuita pap vitte Rómába, melyet azóta az Il Gesu-templomban lehet megtekinteni. Azt mondják, amikor a kezet leválasztották a testről, az még éppen olyan friss volt, mint halálakor, és vér folyt a csonkból, márpedig a szerzetes ekkor már 62 éve halott volt. A legendához az is hozzátartozik, hogy amikor Ferenc elhunyt, a hajó megérkeztéig ideiglenesen elhantolták, és hogy maradványait könnyebben szállíthassák, a hús bomlását felgyorsítsák, holttestét égetett mésszel borították be. Amikor azonban két hónappal később a testet exhumálták, megdöbbenve vették észre, hogy az nem indult bomlásnak. Ezt csodának tekintették, ami a szentté avatás egyik kritériuma.
Mi van az öreg kezével, elvitte az idő?