:-DD Volt már velem is, hogy a fiammal ketten mentünk el a 3000 méteren lévő függőhídhoz, amikor megláttam, megszűnt a világ órákra! Mintha egyedül túráztam volna, csak csapongtam, fotóztam, akkor tértem magamhoz, amikor megszólalt valaki mellettem (a fiam!!), hogy menjünk, együnk valamit! Nagyon szégyelltem magam, belegondolva, hogy neki ebben mi lehetett az öröm, amíg én nem voltam magamnál...??:-)) Azóta mindig szólok neki, hogy figyelmeztessen, ha nagyon elszállnék a való világból!:-DD

:-DD Mániákusan!:-)) Ha érdekes helyen járok, elvesztem az időérzékem és a kapcsolatot a külvilággal, mert kattintani muszáj!!!! Aztán magamhoz térve szégyellem, hogy ennyire el tudok csábulni...:-DD Aztán kezdődik minden egy új látványnál...:-D

Igen, én meg őrülten kattintgattam, mert igazából a hegyek, a felhők és a víz bármilyen formája, amiért nagyon odavagyok!:-))