:-D :-D

Én odáig jutottam állítólag, hogy egy hasonló eset után kijelentettem, hogy "nekem ennek nem kell köszönni". :-D Szegény szüleim...

:-D Még emlékszem a nagybátyám mindig szúrós bajszára, a nőrokonok hajsimogatására, miközben bambán mosolyogni kellett, hogy meg ne sértődjenek... Brrr! Álmomban se jöjjön vissza:-D

Én is elmenekültem volna a helyében! :-D

Már kiskoromban sem bírtam ha cukiztak vagy puszilgatni akartak. :-D

Köszönöm! Tényleg az utolsó pillanatok egyike volt, mert mindenki fotózni akarta és ment a sikongatás, hogy "Jaj, de cuki!", szerintem azért is lépett le:-)

Nagyon jókor kattintottál. :-)

Talán már kicsit meg is szokták az embereket?

Jaj, nagyon izgultam, hogy el tudjam kapni a mókust, majdnem kiugrott a szívem:) Attól féltem, hogy hirtelen megijed a sok embertől és már el is tűnik:-) Az utolsó másodpercben lett meg, mert felszaladt a fára:-)

Tündéri! Nagyon jó pillanatot kaptál el! :-)

Igen!!:-) A hegyen lévő kilátó felé vezető erdős részen:)

Szuper, még mókust is láttál.