Látod, többek között ezért is szeretem az indát, mert sok érdekeset látni, és tényleg lehet tanulni. Ráadásul még gyönyörű fotókat is nézegethetünk. :)))
Ismét tanultam valamit.
A cikk szerint ezekből az állópontokból 7 maradt meg. Lehet ez akkor igaz volt, de több maradt fent. Ennek bizonyítéka Puffancs fotói, mert ő már nagyon ügyesen tízet megtalált Budapesten :)))))
Szusi, egy kis adalék ehhez a műszaki emlékhez. Érdekel Budapest története is, így ezeket az emlékeket is lefotózom :)))
"Sajátos témával, Budapest régi földmérési jeleivel foglalkozott a Budapesti Históriák áprilisi elõadója, Noéh Ferenc. Elõadásában ismertette a geodézia fogalomkörét és a hazai földmérések történetét, illetve ennek fõvárosi vonatkozásait. Budapest területén sokféle határjelet helyeztek el, fõként a 19. századi felmérések eredményeként. Ezek közül talán legismertebbek azok a kõoszlopok, amelyekkel budai sétánk során találkozhatunk a fõváros egykori határán. A kiegyezést követõ feltérképezés után helyeztek el kb. hetven darab állópontot, amelyet a köznyelv „vasasztal”-oknak nevez, és amelyekbõl mára mindössze hét maradt meg." Forrás: Városunk, Budapest Honismereti Híradó, 2006. július, IX. évf. 3. sz.
Figyelmetlen vagyok,megtaláltam a választ a címkében-bocsi:)!
Biztos buta a kérdés!-mi az állópont?-ezeken áll az épület?:Köszönöm♥
köszönöm :) örültem mikor megláttam, ez a második állópont amit lefotóztam :))))
Gratulálok!