:-((
Ahogy szokták mondani, sok bába közt elvész a gyerek!!!
Hű, de jellemző, Isten malmai olyan lassan őrölnek, hogy még az idő is megáll...:-(
Ez a Veres Pálné utca 36., ahol Veres Pálné létrehozta a leányiskolát. Mellette, a 38. szám alatt pedig a kollégium volt. Jelenleg a Veres Pálné Gimnázium működik az egykori kollégium helyén. Az eredeti oktatási célra épült 36-os szám alatti épületet 1945. után elvették, majd a hatvanas évektől a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem használta azt kollégiumként és oktatási épületként, melyből jogutódja a Budapesti Corvinus Egyetem 2007-ben, Közraktár utcai, új épületének elkészülte után költözött ki. Az együttes azonban egy helyrajzi számon van máig, így annak részét csak osztatlan közös tulajdonként lehetett értékesíteni, ami 2008-ban meg is történt. A telekmegosztás azonban a fővárosi politika útvesztői miatt máig nem történt meg az új tulajdonos Veres Projekt 2007 Kft. és a gimnáziumot működtető Fővárosi Önkormányzat közt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az értékesített 36-os számú épület hátsó frontjának földszintjét mai napig használja a gimnázium.
Mi lehet mögötte?
:-((
Nincs senki aki kinyitná :((
Valóban...:-(