A pórul járt állatokat tényleg nagyon tudom sajnálni, hiszen nem tehetnek róla, hogy ilyen GAZ gazok vannak.
Még az a szerencse, hogy a te kis lakásod előtt gyönyörűen rendben van, csak gondolom azért nyugodtabb az ember lelke, ha szép környezet veszi körül. Hátha lenyirják egyszer azt a füvet is.
A szellőrózsát tényleg valamelyik széplelkű kaszáló hagyta meg. Viszont nem vállalta az udvarunk lekaszálását. Nem is csodálom, éppen akkor három autó is parkolt benn....
Lehet, hogy soha többé nem lesz nálunk fűnyirás?
A tépőzáras gyom nevet nem én adtam annak az izének, hanem a kutyakozmetikusok, akik megnyírták Hóbogyót...
Azt mondták, az a legrémesebb gyom, ami csak létezik, mert úgy gabalyodik bele a szőrbe, hogy az elején nem is fáj. Csak amikor a szerencsétlen állat teljesen ebbe a páncélba kerül.....
A kaszálók biztosan ismerték a szellő rózsát, valamelyik romantikus lelkületű munkás meghagta.
Jó szöveg, tépőzáras gyom, ez a kifejezés nagyon tetszik, Hóbogyónak biztos rémálmai lettek tőle.
Hát én is remélem, hogy elkerüli. Bár ezt ki tudnám szedni a bundájából, nem úgy, mint a tavalyi gyomot, ami miatt le kellett kopasztani szegénykének a bundáját. Már figyelem, mihelyt látok valahol ilyen termést, rögtön lefotózom.
Hóbogyót is lefotóztam tavaly, mikor tele volt ezzel a tépőzáras gyommal, de olyan horrorisztikus látvány volt, hogy nem publikáltam.
Akkor jó, vagyis nem jó, mert ezt az udvarunkban találtam, a kerámia kockák között nő.....
Milyen jó, hogy lefotóztam a takácsmácsonyát, mert ma lekaszálták az egész szomszéd telket. Szerencsére a szellőrózsát meghagyták....
Azért remélejük Hóbogyó elkerűli.
Tacsi, biztos, hogy toklászfű. Csak erre mondják másnak.
Nem vagyok biztos a toklász szóban, de mancsafű szót még nem hallottam. A kutyatulajdonosok réme, mert állítólag még a bőr alá is bemegy. Csak nehogy Hóbogyóba is bemenjen egy ilyen.
Tudod hogy itt mi a neve? Mancsafű. Hogy miért? Nem tudom!