Na,, hál' Isten....:DDDD
Köszi Zsü, akkor most már tényleg elhiszem.
Szerintem remek fotó, úgy, ahogy van:)
Köszönöm Ilona.
Csatlakozóm Zsüzsü véleményhez. Fején találta a szöget!
Scheffy, hát igen, de ez a a ház pusztulásra ítéltetett.
Jobb sorsot érdemelne!
Hozzátartozik az élethez a klotyó is. A bent lakó hajléktalanoknak nyilván nagyon fontos.
Köszönöm Zsü! Elég nehéz volt megkomponálni. Szerettem volna a bal sarokban lévő klotyót kihagyni, de nem sikerült. Ha levágtam volna abból az oldalból, feltétlenül kellett volna a magasságot is korrigálni, de akkor számomra fontos és látványos részek vesztek volna el. Meg aztán ez a puszta igazság, az is ott volt.
Úgy fogalmaznék, hogy nagyon hatásos fotó:)))
Hát akkor, a sors a pusztulás. Addig is bekötöztek a hajléktalanok. Csak szomorú látni ezt a sorsot.
Hát akkor, a sors a pusztulás. Addig is bekötöztek a hajléktalanok. Csak szomorú látni ezt a sorsot.
Ibi, az a helyzet, hogy Sopronban túl sok ilyen lepusztult hely van, ennyi szálláshelyre nincs szükség. Itt az egynapos turista a legtöbb.
Reggel jönnek, este mennek.
Pedig kár értük. Egy helyen láttam (Olaszországban), felújították, modernizálták és turistákat fogadnak. Igaz, közös a fürdőszoba, de olcsó hely.
Ibi, szerintem reménytelen dolog. Ilyen gazdasági épületekre, pajtákra stb. ma már nincs szükség, még faluhelyen sem. Ez egy végső pusztulásra ítélt ház.
Szomorú helyzet, főleg a hajléktalanoknak és kár a házért, mert felújítva tényleg jól nézne ki.
Ági: Hát igen, sajnos, de az ilyen lepukkant épületeknek megvan a sajátos romantikájuk.
aussie47: egyetlen lakó lakik benne, az utcai fronton, az nagyon szépen rendbe van hozva. Ez a romos rész szemmel láthatóan hajléktalanok tanyája.
Nagyon hangulatos. A benne lakóknak nem annyira (ha még laknak benne).
Elég komor helyzet.