Köszönöm Mari!
Tacsi!!
Szívből gratulálok:)♥
Csuru, Mária, Annabell hálásan köszönöm a kedves sorokat és a kedvencelést.
Mária, vannak rejtélyes dolgok. Egyik ilyen a korábbi kedvencelés felszívódása.
Szívből gratulálok a fotód sikerének:)
gratulálok tacsi, a képhez témához és a sikerhez
csak azt nem tudom hová tűnt az első kedvencelésem
Szivbol gratulalok, nagyon szep foto!
Igen Csiri: ez a három hölgy már nyilvánvalóan átjutott a lázadás, majd az elfogadás stádiumán és segítséggel ugyan, de teljes életet élnek. S valóban mi, akik még tudunk mozogni, segítenünk kell minden rászorulón, hogy ezt elérhessék.
Még mielőtt jobban szemügyre vettem volna a fotót, belemerültem a hozzászólások olvasásába..... No igen, megannyi szemszögből, más és más az olvasat..... DE egy biztos, meg kell találnunk a szürke hétköznapokban és nyomorúságunkban is a minket körülvevő szépségeket..... Lelki erő kérdése, de ez vonatkozik egészségesre és hátrányos helyzetűre is......S mivel egészségesek többen vagyunk, a mi feladatunk, hogy felvidítva őket, erőt adjunk pl. ahhoz, hogy egy tolószékbe kényszerült társunk felszabadultan - szorongás nélkül - tudjon jókedvűen társalogni és felszabadultam nevetni....
Ilona, teljesen egyetértek veled. Mi sem éreznénk másként.
Köszönöm Tacsi!
iiilona nagyon szépen megfogalmaztad!!
A legszebb, legbölcsebb hozzászólás!!!
Tacsi, komoly és érdemes egy pillanatra bele gondolni. Én érintett vagyok, nagyon közeli hozzátartozom van kerekesszékben. És mi is örvendünk, hogy még így van és ki tudja használni azt ami adatik a jó Istentől. És igenis, ha találkozunk egy ilyen társunkkal, ne sajnálkozva nézünk rá. Mosolyogjunk és ez nekik is jobb!
Nagyon tetszik!!!
Feltétlenül olvasd el, a tévében nagy ritkán látni is, de ott kicsit át van alakítva. A könyv szerint a srác is gyermekbénulásban bénult meg kamasz korában, a filmben focista volt és baleset érte. Viszont remek a főszereplő, Egy nagyon híres angol színész, pompásan játszik. Hát ott szem nem marad szárazon,
Arra a szörnyű gyermekbénulás járványra emlékszem, iszonyatos volt. Ha jól emlékszem 1957-ben, az után fejlesztették ki a Szabin cseppeket. Rengeted dráma játszódott le. Nem csak a gyermekeket támadta meg, hanem a már felnőtt fiatalokat is. Én is nagyon féltem. Az ismeretségi körömben is voltak tragédiák, nem is egy.
S, nagyon NAGY sikert kívánok a képednek !!!! :)♥
Tacsi, nagyon köszönöm a könyv ajánlást, nem olvastam, de pótolni fogom!
Fat: nagyon sokat jelentenek nekem elismerő soraid. Hálásan köszönöm és a gratulációt is.
A sok hozászolás is igazolja hogy megérinti a kép!
Tehát egy nagyon jó FOTÓ! Tôkéletes képi ábrázolás
és kompozició.
GRATULÁLOK!!!!
Igen, igy van Tacsi!!
Fájdalmasan szépet!
Igen, Chromcsi, értem.
Nem tudom olvastad-e Peter Marhall: Tombol a hold című regényét. Az 1957-es hatalmas gyermekbénulás járvány két tragikus sorsú áldozatairól szól.
Röviden így mutatható be a könyv:
A jó házból való úrilány és az írói ambíciókat dédelgető melósfiú jó eséllyel soha nem találkozott volna egymással, ha ugyanaz a váratlan tragédia nem töri szilánkokra álmaikat. Párhuzamos pályán futó életük kicsivel a végtelen előtt, egy intézetben keresztezi egymásét. Bruce és Anetté egymásba szeretnek, és mindenkivel dacolva eljegyzik egymást - a tolószékben... Szerelmükkel nem csupán felrúgnak minden társadalmi konvenciót, hanem harcot indítanak az élet teljességéhez való jogukért is. Harcuk dühödt, indulatos és elkeseredett. Nem csupán egy fiatalkori lázadás története, hanem mélységesen emberi hitvallás a másság elfogadásáért.
Tacsi, félreértés ne essék, nem arra gondolok, h tolószékben kell ülni, hanem annak, h tolószékben is lehet örülni egy szökőkútnak, s van Aki bevállalja, h ezek az emberek itt lehessenek a jó időben....
Egyre több ilyet lehet látni, s én ennek nagyon örülök !
Szándékom szerint ez a kép semmi esetre sem a sajnálkozásról szól, hisz ebben a látványban semmi ilyen nem volt. Három barátnő kiruccant, hogy megnézzék és megtapasztalják a zenélő szökőkutat. Szemmel láthatóan élvezték, mint ahogy a többi ember is. Talán egyszer legenda is szövődik a szökőkút köré: itt szépséget, vigaszt, enyhülést és vidámságot nyer az, aki idejön.
Mari: ha valóban Édesanyádra emlékeztet a középső hölgy, akkor fájdalmasan szép emlékeket hozott elő.
Mari: nekem nem kellett tolószéket tolnom, így azt átélni nem tudom, Biztos szörnyű érzés lehet tevékeny, szorgos, vidám Édesanyánkat így látni.
Rám sajnos más csapásokat mért a sors. Sokáig lázadoztam ellene, de mára elfogadtam, hogy azoknak a dolgoknak úgy kellett történnie, ahogy történtek.
Ági, úgy látom Te is azt érzed, amit én érzetem, amikor a három hölgyet megláttam. Először meglepődtem, hogy milyen szépen összejöttek itt a szökőkútnál, aztán láttam a derűs, a szökőkútra csodálkozó arcukat, a derűs pillantást, ahogy egymásra néztek és meghitten beszélgettek, megértettem valami fontosat, amit szóban talán nem is lehet kifejezni (legalábbis nekem nem sikerül). Amin tudunk változtatni, azt változtassuk meg, de amin nem, azt fogadjuk el, minél derűsebben. .
Csak a középső néni, teljesen anya!
Igen!!
Köszönöm!!
A kép azonban tényleg az életet igenli!!:)
Mari igen a hozzátartozóknak is ugyanolyan nehéz feldolgozni, ebben igazad van.
Igen!!
Bizonyára!!
De amikor a tolószéket tolja az ember benne egy hozzátartozójával, akkor másképpen gondolkodik, és másképpen látja az életet, a szépséget!!
Bocs
Tacsi, sokáig néztem a képet, sok minden eszembe jutott, a lényege, csak az lehet boldog ember aki a nehézségek ellenére is meglátja az élet apró szépségeit és örül neki.
A mindennapjait nem önsajnálatban tölti, hanem megtalálja azt az elfoglaltságot ami az ilyen sajnálatos új helyzetben boldoggá teszi.
A képen látszik, hogy a szökőkút látványa, a szép napos idő örömmel tölti el őket.
Nagyon kedves, szép és sokat mondó fotó.
Egyetértünk. :))
Ildi: ez a lényeg: amin nem tudunk változtatni, azt lehetőleg derűsen kell elfogadni. A látszat szerint a hölgyeknek sikerült.
Tacsi, egyetértek Veled, de mióta én is ültem ilyen székben, azóta nekem elszorul a szívem, ha ezt látom. De szívből örülök, hogy vidámak, hiszen amin nem tudunk változtatni, azt el kell tudni fogadni.
Köszönöm SzeSa:))))
Örülök, hogy tetszik.
Szomorú, megható, vidám, de szív- melengető is egyben
Kedves szép fotó.
Sajnos én is ültem már ilyen kocsiban, és ezzel a szemmel nézem
csiga32, tacsifoto tetszik a hozzászólásaitok
Én is így gondoltam.:)))
Az élet egyik titkát lested el, - hogy a nyomorban is meg lehet találni a szépet.
Ildi, Mari: a hölgyek egy cseppet sem voltak szomorúak. Vidáman beszélgettek, nevetgéltek és élvezték a szökőkút látványát. Én inkább azt vettem ki ebből a kedves jelenetből, hogy bármilyen nehéz terhet is rak ránk a sors, meg lehet találni néha az örömteli pillanatokat is.
És bizony az!!
Sajna nekem van mire:(
Szívszorító látvány.
Fat: köszönöm. Tisztára véletlen volt, hogy a szökőkút mellett vezetett az utam, és annyira megfogott a három hölgy vidámsága és életszeretete.....
Gratulálok nagyon beletrafáltál a témába!!!!
Kamu sajnálom, hogy ennyire borongós gondolataid támadtak, de a képen látható hölgyek tényleg vidáman élvezték a szökőkút szépségét.
Kérdezd meg anyámat, majd megmondja neked hogy mennyire szép