Köszönöm Mária. Most fotóztam először gabonatáblát, mert mifelénk nem igen van. Vidékre kellett utaznom ezért a pár képéért:)))))

gyönyörű kép a búzakalászokkal

Amúgy három suli ment egyszerre: a Kaffka Margit Gimnázium, a József Attila Gimnázium és a Mechwart András Vasútgépészeti Szakközépiskola

Igyekezni fogok... ajjjaj, egymás sarkát taposuk, hogy eljuthassunk.... ott tanították meg nekem a székely fonást is,, mármint úgy fonták be a hajam, az volt a legpraktikusabb....:))))

Zsü, előre is köszönjük a beszkennelést.

Zsü: 1986-90-ben volt még ifjúsági munkatábor?

Azt hittem addigra kifújt az a mánia.

Zsüzsü:...klassz lány vagy! Érdekes melót végeztetek.

Én a dunaharaszti gimibe jártam és Soroksáron volt az építőtábor, világlátott emberré váltam 2 hét alatt:-))))

Csak paradicsomot szedtünk és mivel láda mennyiségre ment a munka, a 2. naptól csak az volt a feladatom, hogy a lelkes társaim által dugig rakott ládák tartalmát szépen elosztottam, hogy több ládába jusson. Nem fájdult bele a derekam, de nem is végeztünk a vert mezőnyben:-)))

Ha találok képet, beszkennelem:))))

Na figyeljetek!!! Én építő táboroztam,, pesti lány létemre,,, imádtuk....:)))

6-14-ig volt a munkaidő: búzát idegeneltünk, kukoricát fattyaztunk, cefrét gyűjtöttünk... - az volt a legrosszabb...

Pl. mi mindig énekeltünk, de mondjuk olyat, hogy Edda: Álmodtam egy világot magamnak... mivel egész jó hangom van, szerettek mellettem jönni. Az első férjemet is ott ismertem meg...:))) ez olyan 1986-90 táján volt..:))))

Én is. Szép arany színe van. Én is ezt szeretem benne.

Szeretem látni ilyenkor a határt! Szép kép!!!

Na, erről is lemaradtam, viszont szőlőt kapáltam orrvérzésig.....

Igen, csak tájanként másnak mondják. A meló az ugyanaz.

Nem ismertem a kifejezést, de helyénvaló ez is, az is....hiszen a fiókát (ha jól értelmezem) távolítottuk el, vagy a fattyú kölyköt.

Anna a kukorica fattyazást nálunk fiókolásnak mondták. Ismerős a helyzet 8-()

Filmszakadás, Kedves Tacsi!!!

Jó olvasni ezeket a visszaemlékezéseket, talán nincs is olyana ember, aki ne került volna valamilyen kapcsolatba az aratással, csépléssel, betakarítással. A házunkban lakott egy földművességből élő poncichter család A learatott gabonát hazahozták, aztán hoztak egy cséplőgépet, és elindult a haddelhadd. Az egész udvar a cséplésről szólt.

Mi gyerekek roppant élveztük ezt a hatalmas kavarodást. Segíteni nem kellett, sőt rendszeresen elzavartak bennünket. szerencsénk, hogy az emberek 99 százalékának

Mennyi szép emléket idéz a nehéz munkáról ez a pár búzakalász...nem véletlenül hívják egyes helyeken "élet"-nek.

Én a kaszás világban még csak kötelet terítettem, vizet hordtam a felnőtteknek, magunknak dolgoztunk, mert a TSZ talán csak 60-ben érte el a kis falunkat. Bajlódtam én is a tarlóval, a szederindával, a kévéket akkor még nem bírtam volna el. ...és azt hiszem ez csak szórakozás volt számomra, mert ha meguntam, hazaballagtam, hiszen a ház végétől húzódott Nagyapán pár hold földje búzástól, kukoricástól.

No a fattyazás volt a másik, szedni össze a kivágott zöld kukoricaszárat, metszett, vágott a széle, hullott a por az izzadt testre, nem sírom vissza.

Ellenben a ház udvarán a cséplés az volt az igazi, körmös traktor, sok ember, por, dübörgés, zsákos emberek...

Tacsi, én a rosszat is eltudom felejteni.:))

No meg egyre több mindent:((



Ebben igazad van, nem volt rossz, hogy megtapasztaltuk a munka nehézségeit, így ha lehetőségünk volt választani inkább tanultunk. Én ugyanígy voltam vele. Alig vártam a szeptembert, nem azért mert stréber voltam, hanem a suliban sokkal könnyebb volt.

Ági, aratásban nem volt részem, de két nyáron át dolgoztam az Állami Gazdaságnál egész nyáron 13 és 14 éves koromban, hogy megkeressem a tankönyvekre és a füzetekre valót, na és kabát is kellett, mert az előzőt kinőttem. Mivel erős, fejlett lány voltam, vízhordónak szemeltek ki, álló nap cipeltem a vizeskancsót a paprikaföldeken. Aztán le a forráshoz, megint vissza, és már kiabáltak utánam, hogy hol vagyok. Fehér blúzban voltam, de a karom úgy leégett, hogy két évig foltos maradt. Szerencsére elmúlt.....

Nekem valahogy nem szépült meg az az emlék, akkor határoztam el szilárdan, hogy tanulni fogok, mert bármilyen erős is vagyok, ez nem nekem való munka. .....

Tacsi, valóban keserves volt a harminchat fokban egész nap a tűző napon hurcolni cipelni és rakni a kévéket, akkor még szalmakalappal sem tudtam védekezni. Pöttyös kendővel kötöttem hátra a hajamat, ez volt a nap elleni védekezés. A szederinda a lábamat véresre horzsolta.

Azonkívül még pénzt sem láttam belőle, mert egységben írták jóvá és zárszámadáskor fizették ki télen Édesapámnak. Ma már valóban megszépítette az idő és akkor 15 éves voltam. :)))

Ági, köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a kedves történetet. :))))) Akkor biztos keservesen nehéz munka volt, de mára emlékké szelídült.

Tacsi, bennem is emlékeket ébreszt. Egy nyári szünetben egy bácsival 750 keresztet raktunk össze az arató gép után.

A legszebb muzsika akkor az volt, amikor a bácsi azt mondta: na jányom én elszívok egy pipát, te meg hozd ide a vizet a kereszt töviből osztán igyál. :)))

Sajnos nekem ilyen emlékem nincs, erdőszéli gyermek vagyok, de imádom az érő gabona színét, illatát és egyszerűen nézni, hogy milyen szép.

óhóóóóóóóóó érzem a finom illatát szerettem gyerekkoromba benne játszani,mint ahogy Anna írta nagyi nem örült neki

Képzelem. Ebben a táblában is volt egy komoly ösvény, nem tudom vad okozta-e, ha igen, a vadásztársaság fizethet.

Milyen rég volt, amikor társaimmal jókat hancúroztunk benne....Nagyapám legnagyobb örömére:-))))

Úgy néz ki.....gyönyörű gabonatáblákat láttam.

..tegnap már megfenték az eszközt, Péter-Pál napján indulhatnak a kaszások...