Ági mama! 1977-ben Torontoban felvittek a világ akkori legmagasabb tornyába a CT-be, ahonnan még a Niagara vízesést is látni lehetett. Ott én is rosszul lettem, mert diákokkal volt tele, és ütemesen ugráltak, hogy kibírja-e a torony. Ott nem csak oldalt lehetett kilátni, hanem lefelé is, mert üvegpadló volt. Több mint 400 (vagy 700?) m magasan voltunk, mondtam Jutka unokahúgomnak: Menjünk le azonnal, mert bele fogok halni ebbe az ugrálásba. Szörnyű élmény volt. És a szülők még csak rá sem szóltak a gyerekekre. Ott mindent lehet....

A tériszony bizony nagyon kellemetlen tünet, valóban óvakodni kell a nagy magasságoktól. El tudom képzelni, mit álltál ki. Egyszer mi is lesegítettünk egy kilátóból egy tériszonyos férfit. Teljesen kikészült, mire leért.

Mi is.

Ez nagyon szép felvétel a soproni háztetőkről. Én nem mernék ide felmenni. Mikor ott jártam a Károly-i kilátóba mentem fel vesztemre. Akkor tudtam meg , hogy tériszonyom van. Az egész kiránduló csapat azzal foglalkozott, hogy hogyan jutasson le. Olyan érzésem volt, hogy gyorsan le kell ugrani, hogy hamarabb földet érjek. iszonyú volt.