Azt hiszem én is hasonlóan tennék adott helyzetben. Régen sokat utaztam, megszoktam. Ma már ha tudom, hogy valamerre megyünk én sem tudok aludni.

Kellemes uti társad volt, azt hiszem ő is ezt gondolja, hogy viszont.

Mindig nagy lelkesedéssel jelentkezek, mondjuk úgy 4-5 hónappal a meghirdetett útra. Vásárolok könyveket, térképeket és egy kicsit ráhangolódok....Aztán, mivel van még idő, úgy feledésbe minden, mert belekaptam valami másba... S kb. egy héttel az út előtt, elkap egy harctéri pánik, majdnem megbánom, hogy jelentkeztem, félek a busztól, nehogy rosszul legyek, ki lesz a szomszédom, hogyan leszek a napi legelemibb dolgokkal stb.stb. Ekkor akad ki a család, és öntik belém a lelket. Hajnali 3-kor kelés, ez nálam felér egy büntető-századdal... Aztán nincs visszaút, elindulok, megesketnek a gyerekek, hogy nem fekszem addig le este, amíg mindegyiknek nem jelzem, hogyan zajlott le az első / a legizgalmasabb napom/ Aztán mi történik, szuper jól érzem magam / persze ez rajtam is múlik, mert jól AKAROM érezni magamat, semmin nem akadok fenn, mindent a legtermészetesebben fogadok, mindenkivel elbeszélgetek, ha felém fordulnak, de senkire nem akaszkodom rá, csak azért mert egyedül vagyok.. Már tavaly is és az idén is egy született gróf volt a busz-szomszédom, nagy műveltségű, széles látókörű, szuper jókat dumáltunk, nevetgéltünk, de étkezéskor ő is és én is mindig másokhoz ültünk, így nagyon sok új ismerősre tettünk szert.Hát ennyi az én vállalkozó szellemem ------

Csiri, hogy Te milyen vállakozó szellemű vagy! Csodállak érte. Mindenképpen nagy út volt. Holnap aprólékosabban át nézem, mert most már a szemem elfáradt.

Nagy.nagy hallgatás után ismét jelentkezem, egy hetes körúton voltam Délvidéken. Ismét olyan helyeket kerestünk fel, amelyek történelmünk részei voltak : Pula, Fiume, Trieszt,Abbázia, Zágráb, --- odafele lecsorogtunk Ausztrián, persze megállókkal, és hazafele Mohács és Szekszárd volt még a hab a kávén...

Csiri, hol jártál?